Fordul a szél: a magyar álláspont diadalmaskodott az ENSZ-ben
„Ez azt jelenti, hogy teret nyert a régóta hangoztatott álláspontunk” – fogalmazott Szijjártó Péter.
Egy négy órás utazás egy magánrepülőgépen annyi üvegházhatású gázt termel, mint egy átlagos európai lakos egy év alatt.
November elsejével elkezdődött a glasgow-i ENSZ klímacsúcs, ahol a világ országainak a vezetői arról tanácskoznak, hogy miként lehetne 1,5 fok alatt tartani a globális felmelegedést illetve, hogy hogyan lehetne visszafogni az üvegházhatású gázok kibocsátását.
Mint ismeretes, a szén-dioxid-szennyezés komoly hányadáért a légi közlekedés a felelős. Ennek tudatában érdekes, hogy a résztvevők
A Telex számításai szerint egy magánrepülőgépen való négy órás utazás nagyjából annyi üvegházhatású gázt termel, mint egy átlagos európai lakos egy egész év alatt.
A lap megtalálta a Sunday Mail számítását, amely szerint a négyszáz gép 13 ezer tonna szén-dioxidot juttatott a légkörbe, ami több mint amennyit 1600 skót lakos termel egy évben. Természetesen, a glasgow-i út kiváltható lett volna menetrend szerinti járatokkal is.
Nyitókép: Brendan Smialowski / POOL / AFP